Bár Magyarországon még azt gondolná az ember, hogy nem annyira elterjedt a TikTok applikáció, azonban már Instagramon és Facebookon is egyre több olyan videót láthatunk, melynek sarkában ott virít a TikTok logo. Mit érdemes tudni róla? Lehet-e rajta hirdetni és ha igen, hogyan? Lássuk!

TikTok_logog

A TikTok a kínai ByteDance nevű cég applikációja, amely a musica.ly felvásárlásával jött létre. Kínában Douyin néven van jelen, ami egyelőre még több lehetőséggel kecsegtet, mint a TikTok, azonban előbbi kizárólag Kínában érhető el. 

Bár Magyarországon még marketing célra nem igazán használják a TikTok-ot, addig Amerikában az alapvetően is nagyon népszerű applikáción bár még  Magyarországon egyelőre nem, de korlátozottan, néhány országban már elérhető a TikTok for Business szolgáltatás is. Viszont még Amerikában sem ismerték fel igazán ezt a lehetőséget, nem annyira elterjedt a TikTok hirdetés, a marketing szakemberek mindössze körülbelül 4%-a használja ezt az alkalmazást.

Miért és kinek jó a TikTok?

Elsősorban a TikTok azoknak lehet hasznos platform a hirdetésre, akiknek a célközönsége fiatalok, elsősorban 30 év alattiak. Jelenleg Magyarországon a 11-18 évesek az applikáció fő felhasználói, azonban elterjedt már egészen 24 éves korig, és úgy tűnik ez a korhatár egyre csak tolódik kifelé. Aki a Z generációt szeretné megszólítani, az szinte kizárólag a TikTok-on érheti el őket, hiszen ők már Facebook-ot sem használnak igazán.

Az itthoni közszereplők között is egyre többen regisztrálnak a TikTok-ra, mint például Dancsó Péter, akinek már 41 ezer követője van, de óriási TikTok fanatikus lett Csonka András is, aki bár a fent említett korosztályból egyértelműen kilóg, mégis több mint 104 ezer követővel rendelkezik! Egyelőre elsősorban próbál mindenki humoros, zenés-táncos videókkal követőket és kedveléseket szerezni, azonban a TikTok for Business-nek köszönhetően most már a cégek TikTok hirdetésekkel is képesek lesznek elérni a fiatalokat, az applikáción keresztül.

Hogyan lehet elérni a felhasználókat a TikTok-on?

A TikTok hirdetés több formája is elérhető, amelyek a következők:

    1. A legegyszerűbb: szponzorálj valakit, akinek nagy követőtábora van a TikTokon. Ezt lényegében ugyanúgy megteheted, mint az Instagramon, csak itt mindenképp valami kreatív videót kell kitalálni hozzá. Az applikációnak épp ez az előnye, ugyanis olyan effekteket, trükköket lehet rajta alkalmazni, amivel egy sokkal színesebb, érdekesebb videót lehet létrehozni, mint mondjuk Instagramon. Így cselekedett például a Toyota is, aki Király Viktort kereste fel.

 

    1. Hashtag Challenges: Ez a fajta hirdetési módszer a legnépszerűbb. Egy-egy ilyen hashtag-kihívás során, szponzorálhatod az adott kihívást, amivel lehetőséged nyílik arra, hogy ha lekattintják, akkor egy saját bannert helyezz el, amiben a termékedet / szolgáltatásodat reklámozva beszélsz a kihívásról és ehhez bárki csatlakozhat.Ezek a kihívások több millió felhasználóhoz jutnak el.

      Így cselekedett például az Aussie is, ami egy ausztrál hajápoló márka, és a #justaddglitter hashtag challenge-el több, mint 21 millió elérést produkált. Ugyanezt a módot használta fel a Samsung is, amikor a Galaxy A telefont dobták a piacra. Arra buzdított mindenkit, hogy, aki ezt fajta telefont használja, az minden tartalmánál tegye oda a #galaxya-t, így több, mint 158 millió elérése született ebből. A Nike fiókja például privát, mégis milliós elérése van, ugyanis mindenki, akin szerepel Nike cipő használta a #nike hashtaget, így lényegében ingyen, mindenféle munka vagy energiaráfordítás nélkül népszerűsítették a terméket maguk a TikTok felhasználók.

 

    1. Brand takeovers: Ilyenkor a feed-ben mindenki fölött jelenik meg a hirdetés, tehát még azelőtt, hogy bárkit is látna a személy a TikTokon. Az adott kategóriában egy napon kizárólag egy hirdetés jelenhet meg. 

 

    1. Branded lenses: Rengeteg féle filter közül válogathatnak a TikTokon jelenlevők, így ha a Te céged is létrehoz egy, a saját arculatotokhoz, tevékenységetekhez passzoló, menő filtert, akkor az automatikusan a top10 filter közé kerül. 

 

  1. Native ads: Pont, mint a Youtube vagy Instagram csatornán is, itt is lehet a content-ek közé videós hirdetést beszúrni. Jelen esetben 9-15 másodperc hosszúak lehetnek, és minden esetben tovább léptethetőek, tehát nem muszáj végignézni a hirdetést.

 

A TikTok for Business Magyarországon

A TikTok for Business fejlesztése még csak korlátozottan, néhány országban érhető el, és egyelőre Magyarország nincs ezen a listán. Azonban lehet kérni, hogy segítsenek létrehozni egy TikTok Ads Manager fiókot.

tiktok_amerika

TikTok vs. Amerika

És most jön a legfurcsább dolog az egészben. A TikTok természetesen Amerikában az egyik legelterjedtebb, több, mint 800 millió felhasználója van, ebből több, mint 119 millió Indiából és közel 40 millió Amerikából. Többen használják már, mint a Facebook-ot, és naponta átlagosan 52 percet töltenek az alkalmazást böngészve. Azonban Donald Trump bejelentette, hogy amennyiben 2020. szeptember 15-ig a Microsoft nem vásárolja fel a TikTok-ot, akkor azonnal betiltja a használatát, mert a kínai kézben lévő videómegosztó – mivel az amerikaiak számos adatához fér hozzá – nemzetbiztonsági fenyegetést jelent az Egyesült Államok számára. Feltétele az is, hogy az üzleti megállapodásnak a pénzügyminisztérium számára is jövedelmezőnek kell lennie.

Számos olyan táncos és énekes(nő), színész(nő) van, aki a TikTok-nak köszönhetően még nagyobb népszerűségre tettek szert, folyamatosan táncos kihívásokat hoztak létre, amikből ráadásul más platformon is profitálhattak, hiszen többek között Instagramra is tovább oszthatóak ezek a videók, így egyértelműen bukhatnak rajta.

Vajon sikerül megállapodni, vagy végleg be lesz tiltva a TikTok az Egyesült Államokban?